[ 1 ]     [ 2 ]


300

Amerikai akciófilm, 2007 | 117 perc | Korhatár: 16

A görög-perzsa háborúban a görögök Marathon mellett i. e. 490-ben megállították az ellenséget. Tíz évvel később Xerxes vezeti az újabb perzsa támadást. A poliszok Spárta, Athén és Korinthosz vezetésével szövetkeznek. Az első összecsapásra a Thermopülai-szorosnál kerül sor, amelyet Leonidas spártai király véd a néhány ezer fős seregével. Amikor a perzsák a hátukba kerülnek, elbocsátja a segédcsapatokat és háromszáz katonájával az utolsó leheletéig harcol. Önfeláldozásuk nem volt hiábavaló, időt adott a görög seregek egyesüléséhez. Frank Miller képregénye alapján.

300 - A BIRODALOM HAJNALA

Amerikai akciófilm, 2014 | 102 perc | Korhatár: 16

Xerxész, a Perzsa Birodalom uralkodója hatalmas haddal a görög városállamokra támad. Themisztoklész (Sullivan Stapleton), az athéni hős vezetésével a kis hellén hajóhad az Artemiszion-foknál szembeszáll az óriási perzsa flottával. Természetesen nem tudják megállítani őket, ám a túlerő ellen is kitartanak olyan sokáig, hogy a városok felkészülhessenek a perzsák feltartóztatására.

A FELÁLDOZHATÓK 1

Amerikai akciófilm, 2010 | 103 perc | Korhatár: 16

Barney Rossnak (Sylvester Stallone) nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas (Jason Statham), a pengék mestere, Yin Yang (Jet Li), a közelharc szakértője, Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church (Bruce Willis) olyan megbízással keresi meg őket, melyet más nem vállalna el. Barney és csapata hamarosan szembekerül James Monroe-val (Eric Roberts), az egykori, dörzsölt CIA-ügynökkel.

A FELÁLDOZHATÓK 2

Amerikai akciófilm, 2012 | 102 perc | Korhatár: 16

Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött csapat elszántan küzd, miközben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani.

A FELÁLDOZHATÓK 3

Amerikai akciófilm, 2014 | 126 perc | Korhatár: 16

A Feláldozhatók visszatérnek Barney Ross-szal (Stallone) az élen, hogy eddigi legbrutálisabb ellenségükkel nézzenek szembe. Barney, a profi főnök már megszámlálhatatlan bevetést vezetett, rengeteg szövetségest szerzett, és ellenségei számát is szépen gyarapította. Ám akivel most kell megbirkóznia a veterán zsoldosnak, arra ő sem számított. Váratlanul felbukkan Barney egykori társa, Conrad Stonebanks (Gibson) akivel annak idején együtt alapították meg a verhetetlen Feláldozhatók csapatát. A tömeggyilkossá vált egykori csapattag, a könyörtelen fegyverkereskedő egyszer már megmenekült Barney karmai közül, és most bosszúra éhes: végleg le akar számolni egykori bandájával, célja, hogy kiiktassa a Feláldozhatókat. Ám Barneynak is megvan a maga terve. Fiatal zsoldosokkal frissíti a csapatot, akik gyorsaságukkal, technikai tudásukkal felrázzák a berozsdásodott gépezetet. És megkezdődik az eddigi legszemélyesebb Expendables hadjárat.

A MACSKANŐ

Amerikai kalandfilm, 2004 | 104 perc | Korhatár: 12 | HD

A félénk Patience Philipst (Halle Berry) elteszik láb alól, amikor véletlenül megtudja, hogy a nagy hatalmú cég, a Hedare új, öregedés elleni szere szélhámosság. Titokzatos erők közreműködése folytán azonban Patience újra életre kel. A félénk lány mellett egy erővel, gyorsasággal és kifinomult érzékekkel megajándékozott nő is megszületik. Életre kel benne a Macskanő, aki nem hajlandó a másik szabályai szerint játszani.

AZ OLASZ MELÓ

Amerikai-francia-angol akcióthriller, 2003| 106 perc | Korhatár: 12

Charlie Crocker agya a legtökéletesebb rablásokat terveli ki. A megvalósítás sikere viszont már emberein múlik. Egyszer számított csak rosszul: amikor Velencében egyik embere lelépett az egész szajréval. Egy évvel később Los Angelesben bukkan a rabolt arany nyomára. Úgy akarja visszarabolni jogos jussát és kereket oldani, hogy közben a város történetének legnagyobb forgalmi dugóját produkálja. Új bandáját egy számítógépes zseni, egy veterán páncélszekrény szakértő és egy pirotechnikus alkotja, akikhez csatlakoznak a bennfentesek és egy csinos hölgy, Stella, akinek kötélből vannak az idegei. Indulhat a bosszú.

AQUAMAN

Amerikai-ausztrál fantasy akció-kalandfilm, 2018 | 143 perc | Korhatár: 12 | HD

Ő az igazság ligája legerősebb tagja. Arthur Curry megtudja, hogy Atlantis, a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét – mert a világ bajban van, és nincs, más, aki kiálljon érte.

James Wan látványos filmje Jason Momoa, Amber Heard, Nicole Kidman, Patrick Wilson, Dolph Lundgren és Willem Dafoe főszereplésével.

BATMAN: KEZDŐDIK!

Amerikai-angol akciófilm, 2005 | 140 perc | Korhatár: 16

Bruce Wayne (Christian Bale), az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri Ducard (Liam Neeson), a keleti mester a harcosai közé veszi és tökéletesen kiképzi. Wayne azonban nem osztozik mestere elvakult nézeteiben és visszatér Gotham Citybe. Célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon minden lehetséges eszközzel. A várost azonban megfertőzte a korrupció, csak a fiatal ügyésznő, Rachel (Katie Holmes) és James Gordon nyomozó (Gary Oldman) mernek szembeszállni Ra's Al Ghul embereivel.

 

 

 

BATMAN: A SÖTÉT LOVAG

Amerikai akcióthriller, 2008 | 152 perc | Korhatár: 16

Batman (Christian Bale), Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent (Aaron Eckhart) hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat már-már siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker (Heath Ledger), aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. A városban újra a félelem az úr, kitör a káosz, és mindenkit megfertőz a romlottság.

 

 

 

 

BATMAN: A SÖTÉT LOVAG - FELEMELKEDÉS

Amerikai-angol akciófilm, 2012 | 165 perc | Korhatár: 16 

Nyolc év telt el azóta, hogy egy szörnyű éjszakát követően Batman nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Dent-törvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. Átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő, aki sötét titkokat rejteget; és megérkezik Bane is, a különös álarcot viselő, gátlástalan bűnöző. Bruce Wayne féltve őrzött magánya nem tarthat örökké, a városnak ismét szüksége van a Sötét Lovagra. Ám a köpönyeg és az álarc ellenére úgy tűnik, Bane legyőzhetetlen.

DEADPOOL

Amerikai akciófilm, 2016 | 106 perc | Korhatár: 16

A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri. De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni. A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt.

DEADPOOL 2

Amerikai akcíió-vígjáték, 2018 | 119 perc | Korhatár: 16 | HD

Miután túlél egy csaknem halálos kimenetelű találkozást egy tehénnel, az eltorzult ábrázatú büfés szakács (Wade Wilson) azon fáradozik, hogy beteljesítve álmát ő legyen varázslatos városának legszexibb pultosa, s közben azzal is kénytelen megbarátkozni, hogy elveszítette ízl(el)ését. Hogy ismét megfűszerezze életét, no meg hogy szert tegyen egy fluxuskondenzátorra, Wade nindzsákkal, a jakuzával és pár szexuálisan túlfűtött kutyával is megbirkózik. Beutazza a világot, s közben felfedezi a család, a barátság és az íz(le)lés fontosságát - s így újra ínyére lesz a kalandozás, sőt még a Világ Legjobb Szeretőjének járó, áhított bögrét is kiérdemli.

GEMINI MAN

Amerikai akcióthriller, 2019 | 117 perc | Korhatár: 16

Ebben az ötletes, izgalmas és rendkívül látványos akcióthrillerben a Will Smith által megformált Henry Brogan egy elit gyilkos, akit hirtelen üldözni kezd egy rejtélyes fiatal ügynök, sőt, úgy tűnik, előre meg tudja jósolni hősünk minden lépését.

A hazánkban forgatott film rendezője az Oscar-díjas Ang Lee.

JOKER

Amerikai krimi-dráma, 2019 | 122 perc | Korhatár: 16 | HD

Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele. Nem kell hozzá sok – elég a gyilkos humor.

JUMANJI

Amerikai kalandfilm, 1995 | 104 perc | Korhatár: 12

A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, Alan hirtelen eltűnik és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan rémült, hogy befejezze a játékot. Csak akkor kerülhet ki a csapdából, ha valaki meghatározott számot dob. Ez azonban 26 évig nem fordul elő, így Alan (Robin Williams) az esőerdő foglya marad mindaddig, míg két másik gyerek, Judy és Peter újra nem kezdi a játékot. Ám kiderül, csak akkor szabadulhat, ha a két gyerek megtalálja a felnőtt Sarah-t (Bonnie Hunt), különben veszélybe kerül a házuk, a környék és egész városuk.

JUMANJI - VÁR A DZSUNGEL

Amerikai kalandvígjáték, 2017 | 119 perc | Korhatár: 12 

A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jack Black), a nünüke Martha viszont vagány harcos nővé alakul (Karen Gillan). Hamar rájönnek, hogy ezen a pályán a túlélés a tét. Akkor győzhetik le a játékot, és juthatnak vissza a valódi világba, ha bevállalják életük legveszélyesebb kalandját, rátalálnak arra, amit egy 20 évvel ezelőtti gémer hátrahagyott számukra, és tesznek néhány nagyon bátor felfedezést. Mert ha belebuknak, örökre a játékban ragadnak.

JUMANJI - A KÖVETKEZŐ SZINT

Amerikai kalandvígjáték, 2019 | 114 perc | Korhatár: 12 | HD

A játék, amely beszippantja fantáziavilágába a játékosait, még működik. A régi barátok akaratuk ellenére visszakerülnek a következő pályára… de a felállás már egészen más, mint legutóbb. Miután Spencert beszippantja a program, három régi haverja természetesen kötelességének érzi, hogy megpróbálja kimenteni. Azt hiszik, az ismerős terepen könnyen boldogulnak majd, de nem számolnak vele, hogy néhány új játékos mindent megváltoztathat. Spencer nagyapja (Danny DeVito) és annak nyugdíjas haverja (Danny Glover) is követi őket. Az avatárok (Dwayne Johnson, Jack Black, Kevin Hart és Karen Gillan) összekeverednek, a tétek nőnek, a dzsungel helyett behavazott hegyeken és forró sivatagban kell megoldaniuk a feladatot, ráadásul már a startvonalnál kiderül: ezúttal egy játékos nem kerülhet ki élve Jumanjiból…

KAPJ EL, HA TUDSZ!

Amerikai krimi, 2002 | 135 perc | Korhatár: 12

Frank W. Abagnale (Leonardo DiCaprio) dolgozott orvosként, ügyvédként és egy nagy légitársaság másodpilótájaként - és mindezt a huszonegyedik születésnapja előtt. A szélhámosság nagymestere emellett briliáns csekkhamisító is volt, szakértelme több millió dollárt hozott neki a konyhára. Carl Hanratty FBI ügynök (Tom Hanks) legfontosabb küldetésének tartotta, hogy elkapja Franket és a törvény színe elé vigye, de Frank mindig egy lépéssel előtte járt és a hajsza folytatására kényszerítette. Igaz történet alapján.

PÓKEMBER 1

Amerikai akciófilm, 2002 | 121 perc | Korhatár: 12

Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró világa mégis fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi osztálykirándulás során megcsípi egy mutáns pók. Ezt követően a srác egyre furább képességeket tapasztal magán: könnyedén sétál a plafonon, csuklójából ragadós pókszálat lő ki, a veszélyeket pedig jóval bekövetkezésük előtt megérzi. Ami kezdetben játéknak tűnik, hamarosan szörnyű és izgalmas kötelezettséggé válik. Peternek meg kell küzdenie az emberfeletti erővel rendelkező, gonosz Zöld Manóval (Willem Dafoe) és el kell nyernie a gyönyörű Mary Jane (Kirsten Dunst) szerelmét.

 

PÓKEMBER 2

Amerikai akciófilm, 2004 | 127 perc | Korhatár: 12

Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire) elhagyta nagy szerelmét, Mary Jane Watsont (Kirsten Dunst), és vállalta a szuperhősléttel járó felelősséget. Peternek számos új nehézséggel kell szembenéznie, miközben arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt két élete között - nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig a szuperhős szerepét ölti magára. Azok az emberek, akik a legfontosabbak Peter számára, mind veszélyben vannak, attól a pillanattól, hogy összeütközésre kerül sor a gonosz Doc Ockkal. Peter egyre nehezebben bírja Mary Jane nélkül, és egyre erősebb késztetést érez, hogy a kettős életnek és a titkolódzásnak véget vessen. Közben M.J. már továbblépett és éli a maga életét: színészkedik és férfi is van az életében. Peter legjobb barátja, Harry Osborn (James Franco) a Pókemberen még mindig bosszút szeretne állni, mert őt tartja felelősnek apja haláláért. Még komplikáltabbá válik Peter élete azzal is, hogy Dr. Otto Octavius (Alfred Molina) ellen kell harcolnia. Szüksége van minden természet feletti képességére, hogy megállítsa az elmebeteg gonosztevőt.

 

PÓKEMBER 3

Amerikai akciófilm, 2007 | 156 perc | Korhatár: 12

Komoly bajba keveredik Pókember. Miközben két rendkívüli képességekkel bíró rosszakarója, Venom és Homokember összefog ellene, egy gyönyörű, szőke lánnyal is találkozik. Peter szeretne hű maradni régi szerelméhez, Mary Jane-hez, de úgy tűnik képtelen ellenállni a csábításnak. A mindenre képes szökött fegyenc, a Peter nyomában szaglászó paparazzo, a fekete anyag, amely egy kalandja során átitatja a Pókember ruháját, és átalakítja a testét, a város rendőrfőnökének gyönyörű lánya és a Zöld Manó régi ruhájában járó, még mindig bosszúállásra készülő egykori jóbarát - Pókember élete még sosem bővelkedett ennyire a kalandokban.

 

PÓKEMBER - HAZATÉRÉS

Amerikai akció-sci-fi, 2017 | 133 perc | Korhatár: 12

Kamaszodni eleve nem könnyű, és Peter nem arról híres, hogy feltalálja magát. Nagyon vicces srác, mégsem tartozik a nagymenők közé. Nappal. Éjszaka azonban övé a nagyváros, és nemcsak utcaszinten. Különleges szerkóban lendül felhőkarcolóról felhőkarcolóra, nem lehet meglépni előle és nem könnyű legyőzni. Eddig legalábbis senkinek sem sikerült.De a Pókember most egészen új ellenségekkel találkozik, és úgy tűnik, még a szokásos humora is kevés lehet hozzá, hogy életben maradjon. Az új bajban új szövetségesek után kell néznie.

 

PÓKEMBER: IDEGENBEN

Amerikai akció-vígjáték, 2019 | 129 perc | Korhatár: 12

Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne.

SZÁMKIVETETT

Amerikai kalandfilm, 2000 | 138 perc | Korhatár: 12

Chuck Noland (Tom Hanks) karrierje csúcsán álló topmenedzsert az ünnepek előtti utolsó szolgálati útján szörnyű baleset éri. Senki sem éli túl a viharba keveredett gép lezuhanását, csak ő marad életben, valahol Malajzia felé a szétszórt szigetek világában. Barátnője, Kelly (Helen Hunt) hiába várja vissza, a hatóságok szerint nem élte túl senki a szerencsétlenséget. Chuck minden érzékét latba veti a trópusi szigeten az életben maradásért. Lassan feltalálja magát és önellátóvá válik. Nem hagyja magán eluralkodni a kezdeti kétségbeesést, tovább reménykedik. Négy évig tart ősemberi kalandja. Tutajt tud magának építeni és felhúzza rá a véletlenül partra sodort vitorladarabot. Az óceánon hánykolódva találnak rá. A visszatérés sokkoló hatású. Az otthoni civilizáció már rég kivetette magából.

THE COMMUTER - NINCS KISZÁLLÁS

Angol-amerikai akció-thriller, 2018 | 104 perc | Korhatár: 16 | HD

Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.

VASEMBER 1

Amerikai fantasztikus akciófilm, 2008 | 126 perc | Korhatár: 12

Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember.

VASEMBER 2

Amerikai fantasztikus akciófilm, 2010 | 124 perc | Korhatár: 12

Kiderült, hogy a szuperhős Vasember valójában Tony Stark. Kihasználva az iránta való érdeklődést a milliárdos feltaláló fel akarja hívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban azt szeretné, ha fejlesztéseit a hadsereg kapná. Tony azonban nem akarja megosztani a Vasemberrel kapcsolatos információit, attól fél, hogy azok rossz kezekbe kerülnek. Közben felbukkan egy rejtélyes figura a Stark család múltjából. Ivan Vanko a saját fegyverével akarja elpusztítani a Vasembert. A szuperhős kénytelen újra akcióba lépni, hogy a barátai segítségével legyőzze azokat az erőket, amelyek őt és az emberiséget fenyegetik.

VASEMBER 3

Amerikai-kínai fantasztikus akciófilm, 2013 | 130 perc | Korhatár: 12 

A legutóbbi küldetése után Tony Stark talonba tette a Vasembert. A tudós-szuperhős boldogan él egykori asszisztensével, ám álmatlanságban szenved, és pánikrohamok gyötrik. Amikor merényletek sora rázza meg a várost, Stark úgy dönt, hogy felveszi a (vas)kesztyűt, és szembeszáll a titokzatos ellenséggel. A Vasemberen végzett legújabb fejlesztése azonban még nem tökéletes, ráadásul felbukkan néhány korábbi ismerőse is. Az ösztönei és a találékonysága segítségével talán sikerül felülemelkedni a nehézségeken.

VENOM

Amerikai sci-fi, akció-horror, 2018 | 112 perc | Korhatár: 16

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) újságíró, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja. Abban az egész Univerzumot megrázó csatában, amely most vár rá, a jóságára és a gonoszságára is szüksége van.

VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT

Olasz-amerikai western, 1968 | 165 perc | Korhatár: 16

Az egykori örömlány, Jill McBain postán keresztül megy férjhez, ám mire a vadnyugati kisvárosba érkezik, Frank és bandája legyilkolja családját. Kiderül, hogy nagyszabású telekspekuláció áll a gyilkosságok hátterében, Frank megbízója akarja fölvásárolni a környék telkeit. A nyomorék üzletember számításába azonban hiba csúszik. Először is, a gyönyörű özvegyasszony a történtek ellenére ragaszkodik a birtokához. A másik, hogy Jill oldalán Harmonika, a mexikói félvér, és Cheyenne, a szökött bandita személyében felbukkan két titokzatos figura.


[ 1 ]     [ 2 ]